
Javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai
A gyógyszer elgurulásának tipikus esetét szemléltetik a Budapesti Autósok Közössége által kedden közzétett képsorok. A felvétel készítője az M7-es autópályán tartott a Balaton irányába pünkösdvasárnap, amikor Pákozd térségében a visszapillantó tükörben arra lett figyelmes, hogy egy kisteherautó szó szerint nagy port kavart, ugyanis a leállósávban száguldott.
A videó beküldője azért kezdte el felvenni az őrült furgonost, hogy elcsípje a rendszámát. Amikor a sofőr ezt észrevette, megelőzte a kamerás kocsit, majd látványosan lassítani kezdett, végül megállt a belső sávban, mit sem törődve a forgalommal.
Fenyegető mozdulatokkal fél lábbal már ki is szállt a vezetőfülkéből, ám ekkor talán meggondolta magát és visszaült. Ezután sem hagyta azonban abba a vétlen autós terrorizálását, össze-vissza cikázva próbálta meg leszorítani az útról egészen a szabadbattyáni lehajtóig, ahol a felvételt készítő sofőrnek sikerült úgy elhagynia a sztrádát, hogy a teherkocsis ne tudja követni.

Javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben