
Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV
Egy miskolci parkban pár napja több ilyen, szögekkel teleszúrt virslidarabot szórtak szét az arra járó kutyáknak. Az egyik állat gazdája talált rájuk és egy internetes posztban figyelmeztette a környékbelieket.
Ahogy közelebb mentem, odavilágítottam és először nem a virslit, hanem ahogy a vaku, a telefonnak a vakuja megcsillant, a szögnek a fényét láttam meg és közelebb érve ott volt körülbelül 6 vagy 7 darab karikára vágott virsli és én ezt felszedtem, amit tudtam
– mondta a Tényeknek Bende Virág a falatok megtalálója.
Az egyik kutyasétáltató felháborodva nyilatkozott a Tényeknek.
Aljas ember azn aki ilyeneket csinál, az állatokat nem szereti biztos, az már 100 százalék. Nagyon vigyázni kell most már az utcán is, hogy a kutya mit vesz fel
– tette hozzá Géresi Sándor.
A környéken gyakoriak az ilyen esetek, korábban előfordult már, hogy mérgezett ételt is szétszórtak, amitől az állatok elpusztultak.
Ott volt patkányméreg szétszórva, egy ismerősömnek a kis bolognese-ja evett belőle és az el is pusztult
– árulta el.
Úgy tudjuk, a parkban sok az ürülék és emiatt rendszeresen tesznek ki ezekhez a virslikhez hasonló csalikat. Az egyik állatmenhely vezetője arra kéri a gazdákat, hogy figyeljenek a kutyáikra, hogy mit vesznek fel a földről.
Inkább arra hívnám fel az emberek figyelmét és a kutyatartók figyelmét, hogy mindenképpen körültekintően sétáltassák a kutyákat és mindig a kutyára odafigyelve, ne a telefont nyomkodják és úgy kiengedjék a kutyákat, hadd szaladgáljanak
– hangsúlyozta Horváth Rita a Miskolci Állatsegítő Alapítvány menhelyvezetője.
Nemrég Győrben pedig olyan jutalomfalatokat találták szétszórva az utcán, amikben több tucat tű volt. A teleszurkált falatkákra egy játszótéren bukkantak rá. A helyiek nem értik, hogy miért akarhatja bárki bántani a környékbeli kutyákat és nagyon féltik kedvenceiket. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV

Meghalt Scherer Péter

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya

Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe