
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
Árvay Tivadar telefonon elmondta: az Európai Unió a háborús helyzetre való tekintettel engedélyezte az ukrán áruszállítóknak, hogy - alapvetően humanitárius szállítások miatt - megjelenjenek a közös piacon.
Az engedélyt 2024 júniusáig hosszabbították meg, aminek az lett az eredménye, hogy mára a magyar közutakon több mint 30 százalékkal nőtt az ukrán kamionok futásteljesítménye, miközben a magyar járművek futásteljesítménye 4 százalékkal csökkent.
Hozzátette, hogy az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok. Az ukrán fuvarozók jelentős árelőnnyel dolgoznak és tönkreteszik a tagállamok logisztikai ágazatának fuvarozókat érintő részét - hangsúlyozta a főtitkár.

A fotó illusztráció: MTI/Rosta Tibor
Erről szólnak a lengyel és a szlovák, de ugyanez áll a hátterében a hétfőn induló magyar tiltakozásoknak is - mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy a záhonyi határátkelőhelynéldemonstrálnak majd a fuvarozók.
"Mi azt kértük az Európai Uniótól - múlt héten volt a közlekedési bizottság ülése -, hogy (...) vizsgálja felül az Ukrajnával kötött megállapodását és vegye figyelembeaz Európai Unió tagországainak, köztük Magyarország fuvarozó vállalkozásainak az érdekeit, és ne hagyja, hogy az ukrán fuvarozók már rég túllépve a kezdeti szándékokon, alapvetően üzleti céllal jelenjenek meg az Európai Unióban" - fogalmazott Árvay Tivadar.

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint