
Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat
Az újabb megbetegedések is igazolják, kiemelten fontos, hogy a baromfitartók fokozottan betartsák a járványügyi előírásokat - írták.
A közlemény szerint a Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúnánáson található, mintegy 22 500 példányt számláló tenyészkacsa telepen azonosították a vírust. Az állattartó a megemelkedett elhullás, a csökkent takarmány- és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés drasztikus visszaesése miatt gyanakodott a madárinfluenzára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.
Az állomány felszámolását - már a gyanú alapján - megkezdték a hatóságok: a gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározták a tíz kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van.

A fotó illusztráció: MTI/Árvai Károly
A közleményben a Nébih továbbra is kéri az állattartókat, hogy fokozottan tartsák be a járványvédelmi előírásokat, hiszen a baromfiállományokat csak felelős hozzáállással óvhatják meg a fertőzéstől.
Kiemelten fontos, hogy a magas kockázatúként azonosított vármegyékben, a gazdasági állományok esetében kötelező a baromfik zártan tartása, az állatokat zárt helyen kell etetni és itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen szükséges tárolni - írták.
Az állatok megóvása, a fertőzés megelőzése érdekében lényeges, hogy kiemelten ügyeljenek a személy- és járműforgalomra, valamint a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére - jelezte a Nébih.

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson