2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
7°C Budapest

Kezdődik az Állatvédelem Hete, a szervezők rengeteg programmal készülnek

Az állatvédelem fontosságára és a felelős állattartásra való felhívást érdemes kisgyermekkorban elkezdeni, ezért az állatvédelem hete alkalmából rengeteg oktatási intézményben lesznek majd ezzel kapcsolatos előadások, de természetesen a felnőttek sem maradnak ki a színes programkínálatból, hiszen hétvégén őket is várják az Erzsébet téren.
Tenyek.hu
2023. szeptember 26., kedd 17:49
Vágólapra másolva!

Ovádi Péter az állatvédelmi cselekvési terv kioldozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos, valamint Vetter Szilvia, az állatorvostudományi egyetem állatvédelmi központjának vezetője a Mokka keddi adásában hívták fel a figyelmet közelgő programsorozatukra, melynél természetesen az állatvédelem lesz középpontban. Az október 2. és 15. között tartandó „témahét” keretein belül 1800 oktatási intézményben tartanak majd előadásokat, így akarják felhívni már a legfiatalabb generáció figyelmét is arra, hogy jól bánjanak házikedvenceikkel, szabadidejükben pedig akár menjenek el egy menhelyre és sétáltassák meg a szeretetéhes kutyusokat.

A ma gyermeke a jövő állattartója szlogen tökéletesen leírja a kezdeményezés lényegét, de természetesen a felnőttekről sem feledkeztek meg a szervezők, mindenkit szeretettel várnak szombaton egy piknik keretein belül várnak szeretettel mindenkit Budapesten, az Erzsébet téren. Az állatvédelem generációs kérdése sosem volt vitatott, a szakértők szerint viszont már kis korban fontos elültetni például az ivartalanítás fontosságát. A gyerek rengeteget tanulhat a szüleitől, de ez fordítva is ugyanígy működik, éppen ezért érdemes az egész családnak kilátogatni a szombati ingyenes piknikre, melynek végén természetesen egy kisebb buli is várható.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk