
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
A medve már a Tények nézőinek is ismerős lehet. Mihálynak hívják, ugyanis ezt a nevet adták neki, amikor legutóbb májusban videóra vették, akkor szintén a Bükkben kóborolt. A kifejlett hím példány, ami ránézésre is több mázsás lehet, tavaly ősz óta lehet Magyarországon. Úgy tűnt itt telelt át és olyan jól érezte magát, hogy állítólag azóta is ott van. A nemzeti park szakemberei szerint jellegzetes színe miatt könnyen felismerhető.
De nem ő az egyetlen példány. Szilvásváradon egy másik medve is lehet Misin kívül, mivel itt öt nappal később találtak medvenyomot a túrázók.
Azóta a túrázók eddig nem jelezték, hogy találkoztak volna az állattal. Ami a park igazgatósága szerint egyértelműen azt igazolja, hogy a medve kerüli az embert.

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír