
Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta
A tájékoztatás szerint a két testvérpár - akik unokatestvérek is - 2022. augusztus 7-én a barátnőikkel az egyik Tisza-parti üdülőterületen rendezett fesztiválon voltak, amelyen több százan vettek részt. A rendezvény biztosítását egy cég végezte tizenegy biztonsági őrrel és egy vezetővel. A vádlottak éjfél körül szóváltásba keveredtek egyikőjük korábbi haragosával, akit leütöttek, majd a földön fekvő sértettet többször megrúgták, megütötték. A sértett elszaladt a helyszínről, és beszámolt barátainak arról, hogy megverték. Ezt követően a barátaival visszament a szórakozóhelyre. A sértett két társa számonkérte a vádlottakon a verést, akik ezt nem is tagadták, sőt három vádlott kést vett elő, azzal fenyegették a sértettet és a neki segítő tanúkat.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A konfliktust észlelték a biztonsági őrök, akik értesítették a vezetőjüket. A biztonsági őrök a vitatkozó feleket felszólították a szórakozóhely elhagyására, megpróbálták őket a kerítésen kívülre tolni. Az őrség vezetője közelebb lépett a vádlottakhoz, ekkor az elsőrendű vádlott egy zsebkéssel megszúrta őt a hasán; az őr életveszélyes sérüléseket szenvedett, két-három hét alatt gyógyult meg.
Az ügyészség a vádlottakat garázdaság bűntettével, valamint a biztonsági őrt leszúró vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével is vádolja. Ha beismerő vallomást tennének az előkészítő ülésen és nem kérnék a tárgyalás megtartását, az ügyészség álláspontja szerint az elsőrendű vádlottat hat év, míg társait ennél rövidebb tartamú börtönbüntetésre kellene ítélni. Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik - áll a közleményben.
Forrás: MTI

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó