
A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán
A tájékoztatás szerint főként kidőlt fák miatt riasztják az egységeket, elsősorban Nyugat-Magyarország érintett, azonban a viharos időjárás koraeste a fővárost is elérte.
A részletekről azt írták, hogy a Komárom-Esztergom vármegyében, Tata és Kömlőd között, a 8137-es úton egy fa dőlt az úttestre és mindkét sávot elfoglalta, a tűzoltók távolították el. Tata belvárosában ugyancsak egy kidőlt fa akadályozta a közlekedést - tették hozzá.
Környén kiöntött az Által-ér, a Duna egyik mellékfolyója, a víz több udvart is elárasztott. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Sopronban az esőzések miatt nagy mennyiségű víz folyt be egy patikába, két személyautó pedig beragadt egy vasúti átjáróba - közölték.
A katasztrófavédelem beszámolt arról is, hogy a Somogy vármegyei Hetesenegy fa életveszélyesen megdőlt a viharban, egy házat veszélyeztetve.
A fővárosban, Óbudán egy nagyméretű fa három parkoló autóra zuhant. Zuglóban, a Róna utcában félig leszakadt faágak autókat rongáltak meg. A XVI. kerületben, az Ostorhegy utcában villanyvezetékre esett egy faág, majd kigyulladt.
A közlemény szerint a Pest vármegyei Nagymaroson és Remeteszőlősön is fákat döntött ki a szél. Tápiószecsőn, a Külső Sági úton egy fa teljesen elzárta az utat, míg a Heves vármegyei Verpeléten egy negyven centiméter átmérőjű fa dőlt a Mikes Kelemen útra, akadályozva a forgalmat.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat