
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
Az eset 2021. december 3-án történt, amikor az esti órákban a nő a családi házának fürdőszobájában tartózkodott, 4 éves kislánya pedig a gyerekszobában. Ám egyszer csak ajtócsapódást hallott, így elindult megnézni, hogy mi történt. A szobaajtót kinyitva egy idegen férfire lett figyelmes, aki ittasan, bekábítószerezve tört rájuk – derült ki a Debreceni Törvényszék szerdai közleményéből.
A nő ekkor többször is távozásra szólította fel az általa látásból ismert férfit, a 23 éves fiatal viszont lassú léptekkel kezdett közeledni az édesanya felé.
Ettől a nő megijedt, így felkapta kislányát, majd a hátsó ajtón keresztül kiszaladt a házból. Gyermekével a kezébenmenekült, amíg az egyik kereszteződésben lévő parkolónál utolérte a férfi.
A nő igyekezett ellenállni, de közben elesett és hiába tudott ismét felállni, az ittas férfi újra visszahúzta őt.
Ekkor a megrémült nő a gyermekéért nyúlt, de a férfi jobb kezével hátulról átkarolta az édesanyát, befogta a száját, majd belenyúlt a nadrágjába és megfogta a nemi szervét.
A hangos segélykiáltásokra egy közelben tartózkodó férfi lett figyelmes, aki gyorsan odaszaladt a nőhöz segíteni. A férfi ezt észlelve felállt és elmenekült a helyszínről.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az eset során, mind a nőnek, mind a gyermekének sérülései keletkeztek. A nő esetében a támadás során akár súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés is kialakulhatott volna, míg a kislány könnyű sérülést szenvedett.
A férfi ugyan elismerte bűnösségét és megbánó magatartást tanúsított, azonban a bíróság ittas és bódult állapotát, illetve büntetett előéletét és felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt elkövetett bűncselekményét is figyelembe vette ítélethozatalkor.
Szexuális erőszak, súlyos és könnyű testi sértés, garázdaság ás magánlaksértés bűntette miatt a bíróság halmazati büntetésül 5 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte és 6 évre eltiltotta közügyek gyakorlásától. A bíróság ezen felül elrendelte egy korábbi, 6 hónapos börtönbüntetés utólagos végrehajtását is.
Az eljárás során összességében közel 2,9 millió forint bűnügyi költség merült fel, amit a vádlott köteles az államnak megfizetni.
A bíróság döntését mind az ügyész, mind a vádlott és védője is tudomásul vették, így az jogerős.

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá