
Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is
A vádlott 2021 szeptemberében egy zalai – acélszerkezetek gyártásával foglalkozó – cég alkalmazásában állt, mint szerelő. Feladatai közé tartozott egyebek között könnyű- és nehézszerkezetek szerelése, összeállítása, valamint az egyes munkadarabok mozgatása a csarnoki híddaru segítségével. A férfi rendelkezett az ehhez szükséges gépkezelői képesítéssel.
2021. szeptember 16-án a vádlott, valamint a szintén szerelői munkakörben dolgozó sértett és még egy munkatársuk feladata volt egy több mint 6 méter hosszú, 222 kilogrammos acélszerkezet megmunkálása – közölte az ügyészség.
Kifejtve, hogy ehhez a férfiak a munkadarabot három fémbakra helyezték és pillanatszorítóval rögzítették. Miután elvégezték az előírt munkát, a vádlott az üzemcsarnokban lévő híddaruval akarta leemelni az acélszerkezetet a fémbakokról. Ehhez eltávolította az addig rögzítésre használt pillanatszorítót, majd rögzíteni szerette volna az emeléshez szükséges láncfüggesztéket. Eközben viszont a több száz kilós acélszerkezet elmozdult, leesett a fémbakokról és nekidőlt a sértett jobb lábának. A baleset következtében a férfi jobb lábszára és bokája eltört, valamint kiszakadt a lábából egy tenyérnyi helyen a lábszárizomzat.
A bíróság a vádlottat maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 240 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte, valamint 3 évre eltiltotta az építő- és anyagmozgató gépkezelői tevékenység végzésétől.
A büntetővégzés jogerős.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény