
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
A XVIII. kerületi járőrök január 2-án 14 óra 20 perc körül arra lettek figyelmesek, hogy az egyik kocsi vezetője, amint meglátta őket, menet közben a hátsó ülésre mászik, majd az anyós ülésen ülő utas átveszi a kormányt. Az újdonsült vezető néhány méter után megállt és leparkolt a kocsival – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások azonnal ellenőrzés alá vonták a járművet és az abban utazó férfit, valamint későbbi vezetőjét. Ennek során kiderült, hogy az autót eredetileg vezető férfinak, R. Richárdnak és a későbbi sofőrnek, R. Ibolyának sem volt érvényes vezetői engedélye.
Mivel a 28 éves R. Richárd és a 41 éves R. Ibolya is elzárással is sújtható szabálysértést követtet el, így őket a járőrök elfogták és a kerületi rendőrkapitányságra előállították. Meghallgatásukat követően őrizetbe vették, majd gyorsított bírósági eljárás keretein belül a bíróság R. Ibolyát pénzbírsággal és három hónap, míg R. Richárdot szintén pénzbírsággal és hat hónap közúti járművezetéstől eltiltással sújtotta.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van