
Meghalt Scherer Péter
A férfi és a nő még 2010-ben házasodott össze. A férj viszont 2015-től kábítószerhasználó lett, a drogok hatása alatt pedig gyakran erőszakossá vált. 2019-ig almanként, attól kezdve heti rendszerességgel megverte a feleségét.
Április 22-én viszont olyan durván elszabadultak az indulatok, hogy a 33 éves férfi először ököllel megütötte a nő arcát, hasát, mellkasát, combját, majd egy díszüveget vett magához, és azzal folytatta tovább a felesége kínzását. A férj a dísztárgyról letekerte az azt beborító drótot, és azzal több helyen meg is karcolta a feleségét - olvasható a Nógrád Megyei Főügyészség közleményében.
A nő szemkörnyéke bevérzett, valamint arcán és testén zúzódásokat szenvedett.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség a férfival szemben súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség mértékes indítványában – amennyiben a vádlott a váddal egyezően beismeri a bűncselekmény elkövetését – 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetés és 3 évig tartó pártfogó felügyelet kiszabását kérte. Bűnössége esetén a férfit terheli az eljárás során keletkezett közel 165 ezer forint bűnügyi költség megfizetése is. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.
Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Meghalt Scherer Péter

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya

Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban