2025. november 13. csütörtök, Szilvia
4°C Budapest

Papucsban ment be, cipőben jött ki

Büntetéséből több pár cipőt is vehetne.
Tenyek.hu
2022. október 21., péntek 16:23
Vágólapra másolva!

A Zalaegerszegi Törvényszék pénteki tájékoztatása szerint 2021 júliusában tért be egy férfi egy Balaton-parti bevásárlóközpontba. Térdig erő farmerben és papucsban lépett be az üzletbe, ám az üzletben kinézett magának egy szimpatikus sportcipőt, majd fel is próbálta azt.

Elnyerhette tetszését a lábbeli, ugyanis ezt követően már le sem vette azt. A lopásgátlót leügyeskedte róla, majd elrejtette az egyik próbafülkében, papucsát pedig egy üres cipősdobozban a polcra rakta.

A fotó illusztráció (Shutterstock)

Az üzletben több dolgot magához vett még, ezeket azonban ki is fizette, és mint aki jól végezte dolgát, frissen portyázott cipőjében célba vette a kijáratot. Itt azonban jött a hidegzuhany. Egy biztonsági őr ugyanis végig követte a tolvaj tevékenységét a kamerákon keresztül, ezért nem is hagyta őt meglógni.

Tárgyalás mellőzésével lopás kísérlete miatt 120 ezer forintos bírságot szabott ki a férfire a keszthelyi bíróság.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk