
Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Gázoláshoz érkeztek Pomázra mentők és rendőrök csütörtök reggel – számolt be a szörnyű balesetről a rendőrség vasárnap. Kifejtve, a Bihari János utcai átjáróban, egy, a szerelvény alá szorult fiatalember mentése kezdődött. A 16 éves diákot végül sikerült kiemelni, ellátták és életveszélyes állapotban kórházba vitték - koponya és hasi sérülést, többszörös végtag-, és csípősérülést szenvedett.
A tanúk egybehangzóan állították, a fiú lehajtott fejjel, fülében fülhallgatóval közelítette meg az átjárót. A Budakalász felől érkező HÉV vezetője hiába vészfékezett, amint meglátta, hiába sípolt, akadt tanú, aki „Vigyázz!”-t ordított, a fiú, mintha ott sem lenne - nem reagált, nem érzékelte, nem hallotta, nem látta.

A szerelvény képtelen volt elkerülni az ütközést, a 8 másodperc alatt állóra fékezett vonat elütötte és maga alá gyűrte a testet.
A Szentendrei Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást kezdeményez a 16 éves fiatalemberrel szemben, ugyanis a KRESZ szerint a vasúti átjárón a gyalogos csak akkor haladhat át, ha meggyőződött arról, hogy vasúti jármű nem közeledik. Az eddigi adatok pedig nem ez irányba mutatnak, pedig a tragédia nagy valószínűséggel néhány fejmozdulattal elkerülhető lett volna.

A rendőrség nagyobb odafigyelést és óvatosságot kér a közlekedésben! A külső zajok kizárása, az egyes érzékszervek tompítása lassítja a reakcióidőt. Közlekedni nem megszokásból, emlékezetből kell, hanem odafigyelve az állandó változókra és a közlekedés többi résztvevőjére – hangsúlyozzák a közleményben.
Fotók: police.hu
Korábbi tartalom:

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV

Meghalt Scherer Péter

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya