
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
Kedden egy 39 hetes, tápiószentmártoni kismamához riasztották a mentőket, akinek reggeli készítés közben folyt el a magzatvize. A fiatal anyuka ezt követően a fürdőszobába ment, hogy lezuhanyozzon, ám ekkor felgyorsultak az események és beindult a szülés. A nő férje miután segítséget hívott igyekezett megnyugtatni feleségét és az izgatott nagytestvért.
A mentők perceken belül a helyszínre értek, azonnal megvizsgálták a kismamát. Úgy döntöttek, hogy már nem indulnak kórházba, ott segítik világra a gyermeket, ennek lebonyolításához pedig egy esetkocsi is érkezett.
Az életmentők közreműködésével a fiatal édesanya rövid időn belül, bonyodalmak nélkül világra hozta második gyermekét. A helyszíni ellátást követően a kis Melániát és a boldog anyukát stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők – derült ki az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-közleményéből.

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír