2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó
5°C Budapest

Vallomást tett a „blahai láma”: ez történt valójában

M. Dénes mindent elmondott a Blaha Lujza téren történtekről.
Tenyek.hu
2022. július 20., szerda 10:22
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról korábban a Tények.hu beszámolt, a 36 éves M. Dénes egy többméteres gerendával kergette el vitapartnerét a fővárosi Blaha Luzja téren, amiről felvétel is készült, ez pedig hamar óriási nézettségre tett szert. A „blahai láma” néven elhíresült férfit néhány napon belül elkapták és a rendőrségen kihallgatták. Ügyvédje nemrégiben eljuttatta a Tények szerkesztőségének a július 5-i kihallgatás jegyzőkönyvének egy részletét, melyben M. Dénes elmondja, mi is történt valójában.

„Engem a Budapest, VIII. ker. Blaha Lujza téren a 28 villamos megállójában 18:30 és 20:00 óra közötti időben támadott meg egy ismeretlen férfi, aki a videófelvételen fekete ruhát viselt. Ennek az előzménye az volt, hogy egymagam ott várakoztam az induló járatra, amikor odalépett hozzám ez az általa ismeretlen férfi, aki közel hajolva azt mondta, hogy most vettem ezt a viperát. Erre felszólítottam, hogy adja meg a távolságot. Minden következmény nélkül ezt követően arrébb húzódtam tőle egy pár lépésnyit” – mesélte M. Dénes.


„Minden előzmény nélkül rám suhintott a bal karom könyök tájékán. Megkérdeztem tőle, hogy miért ütött meg, amire nem válaszolt, hanem egyből lefújt gázsprayvel. Meglátásom szerint a férfi teljesen részeg vagy kábítószeres volt. Annyit szeretnék elmondani, hogy a férfinél volt egy táska is mielőtt odajött hozzám, amit letett a földre mielőtt megütött. Miután lefújt próbált többször is megütni. Az ütések elől valahogy sikerült kitérnem. Ő folyamatosan azt mondogatta, hogy menjek vele verekedni és miért akarom hívni a rendőrséget. Közben én rendőrségért kiabáltam".

Ezek után a „blahai láma” a férfi után eredt, mivel fel akarta őt tartóztatni a hatóságok kiérkezéséig. Ekkor értek el a Kiss József utcába, ahol M. Dénes magához vette a gerendát, mellyel mindössze sakkban akarta tartani bántalmazóját.

Végül a támadó fejbe vágta M. Dénest a nála lévő viperával, majd elfutott.

„Aznap én bejöttem ide a rendőrségre. A kiállított igazolás alapján 20:15 perctől 20:45 percig rendőri intézkedés alatt álltam, ahol az intézkedő rendőr tanácsára nem tettem, feljelentést. Mást az üggyel kapcsolatban egyelőre nem szeretnék elmondani” – zárta vallomását M. Dénes.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk