
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
A Nógrád megyei rendőrök nyomozást indítottak többrendbeli lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt egy 50 éves budapesti férfi ellen.
A rendőrség közleménye szerint egy fegyverüzlet tulajdonosaként a férfi februárban és márciusában Budapesten árult összesen 5500 darab lőszert. A férfi az ilyen kaliberű lőszer tartására hatóság által kiadott engedéllyel nem rendelkezett. Továbbá áprilisban szintén Budapesten, egy másik vásárlónak is eladott 1000 darab más típusú, olyan kaliberű sörétes lőszert, amelynek tartására fegyvertartási engedélye a vevőnek nem volt.
A férfi a fegyverbolt tulajdonosaként a lőfegyverkereskedelemre vonatkozó törvény által előírt jogszabályokat nem tartotta be, és azokat szándékosan megsértette - írta a police.hu.
A Nógrád megyei rendőrök összehangolt akció során a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének bevonásával kedden az 50 éves férfit nógrádkövesden fogták el.
A férfi tulajdonában lévő fegyverszaküzletben ellenőrzést végeztek, míg a nyomozók a férfi tartózkodási helyén és a budapesti házában kutatást tartottak, valamint a tulajdonában lévő gépjárműveket is átvizsgálták.
A megyei Igazgatásrendészeti Osztály az üzletben feltárt hiányosságokra való tekintettel zár alá vételre intézkedett. A nyomozók 14 golyós lőfegyvert, 24 maroklőfegyvert és közel 10 ezer különféle kaliberű lőszert foglaltak le, amelyek egy részéről kiderült, hogy a magyar lőfegyvernyilvántartásban nem szerepelnek, így azokra magyar hatósági engedély nem állt rendelkezésre.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra előállított 50 éves budapesti lakos ellen – őrizetbe vétele mellett – az eljárást szakértők bevonásával folytatja. A hatóság tagjai előterjesztést tettek az ügyészségen a férfi letartóztatásának indítványozására.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van