
Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett miatt folytat eljárást egy öcsödi lakos ellen. A 22 éves férfi péntek hajnalban egy helyi családi ház előtt parkoló, nyitva hagyott autóba beült, majd a benne lévő indítókulccsal beindította és a tulajdonos tudta nélkül azzal elhajtott. Azonban nem jutott messzire, mivel az autó műszaki hibás volt, így amint azzal nem tudott tovább közlekedni félre állt és hátrahagyta – közölte a rendőrség.
Ezután visszament a korábbi ingatlanhoz, ahonnan ismét elvitt egy másik nyitva hagyott autót, amiben szintén benne volt az indítókulcs.

Fotó: police.hu
A sértett amint észrevette a járművek eltűnését bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, akit pár órán belül elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra.
A gyanúsítottként kihallgatott férfi elmondta, hogy egy kilométerekkel arrébb lévő településre szeretett volna elmenni.
A nyomozók megállapították azt is, hogy a kocsitovaj körözését korábban elrendelte a Szolnoki Járásbíróság, valamint, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel.
A hatóság a férfi őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A rendőrök mindkét kocsit megtalálták és visszaadták a tulajdonosnak.

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson