
Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek
Sok, családokat segítő olyan intézkedés lép életbe, amelyeket a gazdaság erősödése tesz lehetővé.
Élelmiszerár-stop
A benzinár-stop mellett az élelmiszerár-stop is életbe lép február elsejétől. Ez hat alapvető élelmiszerre vonatkozik. Ezek ára nem lehet magasabb, mint az október közepi szint.
Emelt minimálbér és emelt szakmunkás minimálbér
Februárban érkezik az emelt minimálbér is és az emelt szakmunkás minimálbér is. A kormányzás kezdetéhez képest ezek a bérek közel háromszorosukra nőttek. Ez azt is jelenti, hogy a minimálbér most már magasabb, mint az átlagbér volt a kormányzás kezdetén.
Családi adóvisszatérítés
A gyermeket nevelő családok februárban kapják vissza a 2021-ben befizetett jövedelemadójukat az átlagbér adószintjéig. Ha mindkét szülőnek van bejelentett munkahelye, akkor mindketten visszakapják az adójukat. A postai kézbesítés már a hónap legelején elkezdődik, a banki utalások pedig február közepéig érkeznek.
13. havi nyugdíj
Szintén februárban érkezik az első teljes 13. havi nyugdíj, a rendes nyugdíjjal együtt. A posta előrehozta a kézbesítést, így az már február 9-én indul, akik pedig bankszámlára kérték az összeget, azok február 11-én kapják majd meg.
Fiatalok adómentessége
Az év elejétől a 25 év alatti fiataloknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Februárban már meg is kapják az első adómentes fizetést. Egy fiatal munkavállalónak ez átlagosan havi 40 ezer forintos pluszt jelent. Nem kell kitölteni semmit, a munkáltatók ezt automatikusan érvényesítik
Kapcsolódó cikkek:
Orbán Viktor kért egy cukormentes, szja-mentes krémest
Nagy István: a családokat és az időseket segíti az élelmiszerárstoppal a kormány

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől