
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
A baloldal kijelölt vezetője Márki-Zay Péter szerint nem szükséges minimálbér meghatározása, sőt, korábban kategorikusan kijelentette, hogy el is törölné azt. Úgy tűnik a rezsicsökkentés legnagyobb ellenzője semmilyen mértékben nem támogatná az embereket, drasztikus nézetei miatt a baloldal ezzel több százezer dolgozó megélhetését veszélyezteti.A kedden tartott országgyűlési szavazáson a baloldal képviselői nem jelentek meg, így némán mondtak nemet a minimálbéremelésre, valamint a magyar vállalkozók adóterheinek csökkentésére is. A kormány így nélkülük döntött több fontos kérdésről is:
A baloldali kormányzáskor 2009-ben a minimálbér mindössze 71 500 forint volt, 2022 januárjától azonban eléri a 200 000 forintot. A garantált bérminimumot 2009-ben 87 000 forintban határozták meg, 2022-ben már 260 000 forint volt, ami a 2009-es összeg háromszorosa. A megszavazott emelésnek köszönhetően jövő év január elsejétől magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-Bajnai korszakban az átlagbér volt.
Kocsis Máté örömmel számolt be arról, hogy magyarország kormánya újabb jelentős adócsökkentésekről döntött, melyek értelmében január 1-től:
Ha a baloldal miniszterelnök-jelöltjének elképzelései megvalósulnának akkor az azt is jelentené, hogy több adócsökkentő intézkedéseket is el kéne törölni:
Márki-Zay ezen fenti intézkedések megszűntetésével a munkanélküliség növekedését eredményezné, és nagymértékű gazdasági visszaesést is hozna.
A címlapfotó illusztráció

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek