
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Advent első vasárnapján ez már a második halálos tűzeset. Korábban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolcán halt meg egy ember egy kigyulladt ingatlanban.
Dóka Imre közleménye szerint a fővárosban, a VI. kerületi Nagymező utca egyik három emeletes társasházához riasztották a tűzoltókat. Egy harminc négyzetméteres földszinti lakás gyulladt ki, amelyben tíz négyzetméteren berendezési tárgyak égtek.
A tűzoltók az oltás során egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A lépcsőházból öt embert kísértek ki a tűzoltók - írták.
A tűz keletkezési okát és körülményeit vizsgálják - közölte a helyettes szóvivő, kiemelve: a legtöbb tűzeset nyílt láng használatára, elektromos hibára, fűtési rendellenességre, főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza, pedig ezek mindegyike megelőzhető lenne egy füstérzékelővel és egy kis odafigyeléssel.
MTI/A címlapfotó illusztráció (katasztrófavédelem)
Kapcsolódó cikk:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen