
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre
Ez már a harmadik halálos lakástűz advent első vasárnapján, ugyanis reggel Alsózsolcán és Budapesten is életét vesztette egy ember emiatt.
A mostani esettel kapcsolatban Dóka Imre szóvivő-helyettes elmondta, hogy nem sokkal fél 11 előtt érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a zalakarosi, Fő utcai családi ház idős lakója nem ad életjelet magáról. A bejelentő elmondta azt is, hogy a bejárati ajtó kulcsra van zárva, odabentről pedig folyamatos jelzést ad egy szén-monoxid-érzékelő.
A zalakarosi tűzoltók a 120 négyzetméteres ingatlannal egybeépített 80 négyzetméteres melléképületben egy korábbi tűz nyomait észlelték, az ablakok erősen kormozódtak. A melléképület ajtaját kinyitva az előszobában egy holttestet találtak.
Nem zárható ki, hogy a ház lakója menekülés közben szenvedett halálos füstmérgezést. A tűz egy 20 négyzetméteres hálószobában ütött ki, ahol a hősugárzó, a heverő, az ülőgarnitúra és a függöny égett. A katasztrófavédelem a tűz pontos keletkezési idejét, helyét és okát még vizsgálja.
Az OKF arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakástüzek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza, az esetek szintén 99 százaléka pedig reggel hat és este tizenegy óra között történik, amikor aktívak vagyunk. Ha minden otthonban lenne legalább egy füstérzékelő, a tragédiák megelőzhetőek lennének - írták.
MTI/A címlapfotó illusztráció (katasztrófavédelem)

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort