
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Dóka Imre közleménye szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, a Kossuth Lajos utcában egy száz négyzetméteres családi ház egyik szobájában keletkezett a tűz. A szobában néhány négyzetméteres területen az ágy és a környezete égett.
A miskolci hivatásos tűzoltók a szobában egy eszméletlen embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni - ismertette.
A tűz keletkezési körülményeit még vizsgálják, de - mint írta - nem zárható ki, hogy a tüzet egy elektromos fűtőberendezés okozta. Mint a szóvivő-helyettes megjegyezte: gyakori, hogy a fűtési rendszer hibája vezet lakástűzhöz.
Mindegy, hogy milyen technológiával fűtenek, ezek hőtermelő, gyakran nyílt lánggal égő berendezések, és a meghibásodásukból, figyelmetlen használatukból lakástűz keletkezhet - hívta fel a figyelmet Dóka Imre, hozzátéve: fontos ezeket karbantartani, a közelükből pedig minden éghető anyagot elpakolni.
Több halálos lakástűz is történt az elmúlt napokban országszerte.
MTI/A címlapfotó illusztráció (katasztrófavédelem)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen