
Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot
A 27 éves nő tavaly októberben az 1-es főúton haladt Komárom és Gönyű között. Az anyja ült mellette.
Egy járműoszlopot próbált előzi, de nem vette észre, hogy egy másik kocsi is előzni készül, melyben egy család utazott, köztük egy 4 éves gyermek is. A másik kocsi 120-szal ment, mikor a nő kihajtott elé. A baleset elkerülése érdekében félre rántotta a kormányt, és összeütközött egy harmadik járművel, melyben egy anyuka és 11 éves gyermeke ült.
A baleset során az autóban utazó gyerekek és egy felnőtt súlyosan megsérültek, míg a sorban haladó, 53 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A vád szerint a balesetért a figyelmetlenül előzni próbáló sofőr a felelős, ezért vele szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt most vádat az ügyészség, amiért akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik - írta meg a Nógrád megyei hírportál
A címlapfotó illusztráció

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot

Meghalt egy motoros, szörnyű tragédia történt Gyomaendrődnél

Brutális késelés Borsodban, két üvegpoharat is megevett a támadó

Napokig élt édesanyja holttestével egy férfi Dunakeszinél

Őrült száguldás után halt meg a házaspár Újszilvásnál

Kigyulladt két szauna Budaörsön, 350-en menekültek ki

9 éves kislánytól csalt ki intim fotókat

Súlyos baleset történt az ajkai erőműben, mentőhelikopter érkezett

Időjárás-előrejelzés: szokatlan hét érkezik

A mélybe zuhant egy sportoló a Vértesben, helikoptert is riasztottak

Tragédia: halálra gázolt egy embert az S80-as vonat Isaszegnél

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk a következő napokban