
Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat
A mintegy 2,7 milliárd dollár (815 milliárd forint) értékű drogot két konténerben rejtették el, s ezek egy iráni kikötőt érintve jutottak el Indiába. A szállítmányt a nyugati Gudzsarát államban fogták el a hatóságok - közölték hétfőn az indiai hatóságok.
A csempészárúval összefüggésben két indiai állampolgárt vettek őrizetbe. A nyomozók szerint azonban afgán állampolgárok is érintettek voltak a bűnügyben.
Afganisztán a világ legnagyobb herointermelő országa. A dél-ázsiai államban augusztus közepén hatalomra jutott radikális iszlamista tálibok egyik jelentős bevételi forrása a mák termesztése, amelyből ópiumot, illetve heroint is előállítanak.
MTI/Címlapfotó: Illusztráció/Assam Police

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról