
Durva cidrivel ér véget az év
Novák Katalin hangsúlyozta, hogy élőben online és a Duna World csatornán, valamint a helyszínen, a Várkert Bazárban lehet figyelemmel kísérni a rendezvényt.
A videóban Novák Katalin Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel együtt ajánlja a rendezvényt az érdeklődők figyelmébe.
"Sokakat érdekel, hogy hogyan lehet egyszerre úgy élni, hogy az ember odafigyel a környezetére és továbbadja azt az unokáinak" - mondta Szentkirályi Alexandra, aki nagyon izgalmas, színes két napra számít.
A konkrét programokra térve a kormányszóvivő jelezte: csütörtök délelőtt a résztvevők megismerhetik a közép-európai régió vezetői, valamint a volt amerikai alelnök Mike Pence álláspontját, aznap délután egy panelbeszélgetésben pedig a nők szerepét járják körül ebben a témában.
Utóbbiról szólva Novák Katalin közölte, hogy a blokkban nemcsak a magyarországi helyzetet mutatják be, hanem Európa több országából érkezők mellett lesz afrikai megszólaló is.
Szentkirályi Alexandra a pénteki programok közül a demográfiával kapcsolatos jó gyakorlatokról rendezett panelbeszélgetést emelte ki, amelyben Novák Katalin is részt vesz.
A kormányszóvivő hozzátette: Magyarország "már olyan szinten áll" ebben a kérdésben, hogy sok olyan jó gyakorlatot tud megosztani, amire a világ méltán kíváncsi. Utalt arra, hogy érdemes azonban más országok jó gyakorlataiból is tanulni.
Novák Katalin korábban azt közölte: a demográfiai csúcsot 2015 óta kétévente rendezik meg, az esemény központjában az áll, hogy a demográfiai problémákat a tömeges bevándorlás helyett a családok támogatásával kell megoldani.
Magyarország erről jó példát tud mutatni, mert bár a legtöbbet költ a családok támogatására, jól teljesít a gazdaság, itt nőtt a legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv, és 60 éves mélyponton van a válások száma - emelte ki akkor.
Idén nyolc állam- és kormányfői szintű meghívott van - Orbán Viktor miniszterelnök mellett megszólal majd Mike Pence volt amerikai alelnök, Aleksandar Vucic szerb elnök, Janez Jansa szlovén, Mateusz Morawiecki lengyel, Andrej Babis cseh és Eduard Heger szlovák miniszterelnök, valamint Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja -, és sok tudós, gondolkodó, családokat képviselő civil szervezeteknél dolgozó is érkezik az eseményre.
A részletekről az alábbi oldalon lehet tájékozódni: https://budapestidemografiaicsucs.hu/.
MTI

Durva cidrivel ér véget az év

Őrület, hogy mikkel terhelték a segélyhívót

Így vészelhetik át a kutyák és gazdijaik a szilvesztert

Újabb roham indult a boltokban, több oka is van

Razzia a Király utcában, két legyet "ütöttek" egy csapásra

Tízezernél is több esethez vonultak a mentők és tűzoltók az ünnepekkor

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig