
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Két arany-, két ezüst- és egy bronzérem a keddi magyar termés a tokiói olimpián: a kajakos Kopasz Bálint és a birkózó Lőrincz Tamás lett első, a finndingis Berecz Zsombor, valamint a kajakos Varga Ádám végzett a második helyen, míg a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra kajakkettes zárt harmadikként a japán fővárosban.
Parádés verseny után Kopasz Bálint első, Varga Ádám pedig második lett kajak egyes 1000 méteren. Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén.
A női K-2 500 méteren a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert, a szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba. Női K-1 200 méteren Lucz Dóra a 6., Kárász Anna pedig a 16., míg férfi C-2 1000 méteren az Adolf Balázs, Fejes Dániel egység összesítésben a 11. lett, miután a B döntőben a 3. helyen végzett.
Lőrincz Tamás olimpiai bajnok lett a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában, miután a döntőben 2-1-re legyőzte a kirgiz Akzsol Mahmudovot. A BHSE 34 éves versenyzője sikerével megkoronázta pályafutását, mert egy világ- és négy Európa-bajnoki cím után a pályafutásából hiányzó ötkarikás aranyérmet is begyűjtötte. Kilenc éve a londoni játékokon - még 66 kilósként - második lett. Győzelmével nemcsak teljessé tette medálgyűjteményét, hanem a súlycsoport regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként vonul vissza.

A 97 kilós Szőke Alex a bronzéremért szállt harcba a lengyel Tadeusz Michalikkal, akitől kikapott, és ötödikként zárt. Birkózásban szerdán is lesz magyar érmes, mert a kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában Lőrincz Viktor bejutott a döntőbe. A női 62 kilogrammban szerepelt Sastin Marianna és a kötöttfogásúak 67 kilós súlycsoportjában érdekelt Korpási Bálint is kiesett, miután mindketten már az első mérkőzésükön vereséget szenvedtek, legyőzőik pedig nem jutottak a fináléba.
Finndingiben izgalmas éremfutam végén Berecz Zsombor ezüstérmes lett a brit Giles Scott mögött. Berecz ugyan megnyerte a futamot, Scott azonban bejött negyediknek, ami számára címvédést jelentett. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek, Szabolcs és Zsolt szerezték az 1980-as moszkvai játékokon, amikor a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban.

A női vízilabda-válogatott 14-11-re nyert a hollandok elleni negyeddöntőben, és csütörtökön a spanyolokkal találkozik a négy között.
Az atléták közül 1500 méteren Szögi István előfutamában a 12. helyen ért célba, így nem jutott tovább az elődöntőbe, a gerelyhajító Szilágyi Réka 25. lett, míg 110 méter gáton Szűcs Valdó bejutott az elődöntőbe.
A magyarok az éremtáblázaton a keddi versenynapot követően négy arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel állnak.
Mindenkire büszkék lehetünk, akik a magyar nemzet színeiben szerepeltek a 2020-as tokiói olimpián.
Közülük számos versenyző ért el előkelő helyet a torna során:
Aranyérmesek:
Ezüstérmesek:
Bronzérmesek:
4. helyezettek:
5. helyezettek:
6. helyezettek:
Korábbi cikkek:
Lőrincz Tamás olimpiai aranyéremmel koronázta meg a pályafutását
A vitorlázó Berecz Zsombor ezüstérmes Tokióban
MTI/Címlapfotó: MTI/Illyés Tibor

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen