
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Varga Barnabás visszatért egykori klubjához, a Ferencvárosi TC-hez. Persze szó sincs arról, hogy a magyar válogatott támadó visszaigazolt volna a fővárosi zöld-fehérekhez, mindössze annyi történt, hogy meglepte korábbi társait, és váratlanul betoppant az edzésükre.
A Fradi.hu számolt be róla, hogy az FTC színeiben 113 meccsen 70 gólt szerző csatár teljesen új szerepkörben is megcsillogtatta a tudását, hiszen ő szolgálta fel a kávét az étteremben a csapatnak.
Nagyon jó volt újra találkozni a srácokkal. Amikor aláírtam a görögökhöz, akkor nem is igazán tudtam elköszönni a Fraditól úgy, ahogy akartam
– ecsetelt Varga Barnabás, aki január óta már az AEK Athén együttesét erősíti.
A zöld sasok idei Európa Liga-menetelésében így is oroszlánrészt vállalt, hiszen az ősz folyamán több találattal is hozzájárult ahhoz, hogy a Ferencváros magabiztosan jusson tovább az alapszakaszból.
A 31 éves futballista elárulta, csütörtökig még Magyarországon tartózkodik.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát