
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

A magyar középpályás az Everton ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen ünnepelte 100. fellépését a Liverpool színeiben. Szoboszlai Dominik teljesítménye méltó volt a jubileumhoz, a brit lapok szerint újfent csapata egyik legjobbja volt, ami ismételten a legjobb pillanatban villantotta meg egészen kivételes rugótechnikáját, hiszen a 100. percben az ő szöglete után született meg csapata győztes gólja.

Szoboszlai Dominik a 2025–2026-os szezonban a Liverpool egyik legfoglalkoztatottabb játékosa, aki eddig összesen 48 mérkőzésen lépett pályára a klubcsapatában, ezeken 12 gólt szerzett és 9 gólpasszt osztott ki minden sorozatot figyelembe véve.
Szoboszlai Dominik statisztikája (2025/26)
Mindehhez hozzájön, hogy a bajnokságban 90 százalékos passzpontossággal játszik, és meccsenként átlagosan közel két kapura lövéssel próbálkozik. Eddig nyolc alkalommal nyerte el a Meccs embere elismerést, sőt, kimagasló formájának köszönhetően 2026 márciusában a szurkolók a hónap játékosának választották a Liverpoolnál.
Az ünneplés helyett azonban Buzsik Borka és a kislánya társaságában töltötte az idejét a magyar játékos. Párja, Buzsik Borka ezúttal nem a mérkőzésről, vagy a szurkolásról posztolt a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában, hanem a családi idillről. A fotón az látszik, amint a Liverpool magyar sztárja csendes, vidéki környezetben, birkákat néz a naplementében, miközben a kislányát a kezében tartja.

Nyitókép: Buzsik Borka Instagram oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát