
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Santamaríára örökre klubunk egyik legnagyobb szimbólumaként fognak emlékezni
- mondta a halálhírt bejelentő spanyol klub elnöke, Florentino Pérez.
Egy olyan csapat tagja volt, amely örökre minden madridista és futballrajongó emlékezetében él majd szerte a világon. Alfredo Di Stéfanóval, Puskás Ferenccel, Paco Gentóval és Raymond Kopával együtt ez a csapat kezdte el építeni a Real Madrid legendáját.
Az 1929-ben Uruguayban született Santamaría a spanyol válogatottban is szerepelt. 1947 és 1957 között az uruguayi Nacional csapatában játszott, amellyel négyszer nyert bajnoki címet. 1957 és 1966 között volt a Real Madrid futballistája, amellyel 1958-ban, 1959-ben, 1960-ban és 1966-ban győzött a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Emellett hatszoros spanyol bajnoknak és egyszeres spanyol kupagyőztesnek vallhatta magát. Santamaría 1980 és 1982 között a spanyol válogatott szövetségi kapitánya volt.
Forrás: MTI

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát