
,,A szívünk csordultig boldogsággal” – Második gyermekével várandós az egykori műsorvezető

Négy év kihagyás után újra útjának indult a sokak által várt Extalon Hungary, ahol Bajnokok és Kihívók küzdenek egymással, a nyerteseknek járó 15 millió forintos fődíjért.
Már az első adás is rengeteg meglepetést tartogatott, de talán az egyik legújabb újítás, hogy a versenyzők egy úgynevezett Exatlon-bázison élnek, ahol két különböző élettér van egymással szemben. Egyik oldalt egy luxusvilla látható, ahol medence, edzőterem és sok-sok kényelmi extra segíti a fáradt sportolók rehabilitációját.
Ezzel szemben egy jóval szerényebb, egyszerűbb tábor van, kevesebb kényelemmel, ahol egymás mellett fekszenek a spotolók a földön.
A legizgalmasabb az, hogy ezt a két lakhelyet egy üvegfal választja el egymástól, ami így komoly mentális teher lehet a gyérebb lakóhely versenyzőinek. Az első adásban épp ezért az volt a tét, hogy melyik csapat hol fog letáborozni.
Az első pályán a játékosok egy csúszdán keresztül vetették bele magukat a Karib-tengerbe, majd pallókon futva, ugrálva és kúszva haladtak előre. Ezek után erőnléti és egyensúlyozó gyakorlatok után karikákkal kellett ledobniuk egy asztalról üvegeket.
Az óriási küzdelemben 10-6-ra győztek a Bajnokok így ők foglalhatták el a luxusszállást.
A leggyorsabb férfi és női versenyző karkötőt kapott, amelyekből négy összegyűjtése egy medált ér, ami később akár a kiesés sorsáról is dönthet.
A kedd esti jutalomjátékban egy karibi kalandért folyik majd a harc.
Exatlon Hungary kedd este 20.00-tól a TV2-n!
Nyitókép: TV2 Exatlon Hungary

,,A szívünk csordultig boldogsággal” – Második gyermekével várandós az egykori műsorvezető

Meghalt Szőke István

Ma eldől, melyik férfi versenyző párbajozik biztosan

Drámai fordulat az Exatlonban: Paradicsomi jutalom helyett jött a keserű összeomlás

Április 19-én az égboltra érdemes nézni: különleges együttállás lesz látható

Meghalt Puskás Ferenc madridi csapattársa, José Santamaría

Sokáig csak álom volt, most elkészült: Így néz ki Kárpáti Rebeka exkluzív fürdője – videóval

Olaszország mégis ott lehet az idei vb-n? Itt a FIFA új terve

Jutalomjátékkal folytatódik az Exatlon Hungary

Nyár végén életre kel a varázslat: Budapesten debütál a Wonderland musical

Újabb fejlemény A Nagy Ő sztárjának halálával kapcsolatban, kiderültek a részletek

Élő adásban omlott össze Szigligeti Ivett, Dudás Miki özvegye