
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Dulin Metta a szerda reggeli Mokka vendége volt, és elárulta rengeteg időt szokott Dubajban tölteni, mi több, saját lakása is van a népszerű arab városban.
Sőt, számos barátja is éppen kint tartózkodik, akikért nagyon aggódik.
Az elharapódzó közel-keleti konfliktus miatt ugyanis rendkívül félti őket.
Megosztotta, hogy ő pont a bombázások idejére tervezte az oda repülést, azóta viszont kiderült, hogy ingatlanától mindössze 1 kilométerre becsapódott egy rakéta. Így megvárja, míg csitul a helyzet.
Olvassuk a híreket, eljutnak hozzánk az információk, de azt kint megélni, hogy nem tudnak éjszaka aludni, folyamatosan durrogásokat hallanak a fejük fölül…
- kezdte gondolatait, majd hozzátette: van olyan ismerőse, akinek kisgyermeke van.
Nagyon nagy problémákat okoz hosszútávon szerintem egy gyermeknek a lelkében, hogy ilyeneket kell átélnie
- hangsúlyozta Metta, aki Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíróval érkezett a stúdióba.
A szakember beszámolt az utazási irodák által felajánlott segítségről is.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát