
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Tilla, a Nagy Duett egyik műsorvezetője a vasárnap esti forgatásról jelentkezett be a közösségi oldalán, ahol több olyan videót is megosztott, amely beavatja a nézőket egy ilyen nagysikerű showműsor hátterébe.
Az első felvételen egy reklámszünetet mutat be, ahol az látható, hogy már folyik a következő produkció kellékeinek bedíszítése.
Ilyenkor is megy a meló. Reklám alatt is mindent bekészítenek
– mondta a műsorvezető, majd a következő felvételen már Pákóval beszélgetett.
Tökéletes vasút. Vasutas vagyok
– mondta a versenyző, majd megmutatta, hogy milyen jól tád táncolni.
-
Tudod kicsoda? Ő a Pákó Expressz
– mondta viccesen Komonyi Zsuzsi, aki felhívta a figyelmet arra, hogy partnerén hiába volt az adásban egy vonat, még azalatt is rázta a fenekét.
A műsor férfi házigazdája Gajdos Tamást is elkapta pár pillanatra, aki elmondta, hogy nagyon élvezi a műsort.
Az aerobik mozgás abszolút az enyém. A futás, a kerékpár, az úszás, néha az aerobik is. Nem gondoltam, hogy ilyen sűrű közönségben is lesz módom táncolni, a közönség előtt…
- mondta a műsorvezető, majd hozzátette, hogy mindig igyekszik a maximumot nyújtani.
A háttérben persze folyik a gyakorlás is, a műsor egyik koreográfusa, Dusán, már a következő heti adásra készült.
Nem akarom elárulni, mert akkor úgy jönne le, mintha biztosan tudnám, hogy ki jut tovább, de igen, már készülnek a számok
– tette hozzá a táncos.
De nem csak a versenyzőkkel beszélt, azt a helyet is megmutatta, ahol ő és Liptai Claudia szokott pihenni, mikor éppen nincsenek a kamerák kereszttüzébe.
Végül Vastag Csabit és feleségét interjúvolta meg Tilla, aki úgy gondolta, hogy a daluk amit előadnak, az nagyon jól áll az énekesnek.
Annyit szerelnek Csabi, mint egy robotot. Hát komolyan mondom
– kezdte a műsor arca, miközben látta, hogy szerelik fel a mikroportot az énekesre.
Tényleg izgalmas pillanatok ezek, nagyon durva, mert az a helyzet, hogy ilyenkor ezerszer lemegy a fejünkbe az, hogy mit kell, vagy mit kéne csinálni….Nagyon sok koreográfia van most, nagyon sok tánc van benne, nagyon sok szituáció, amiket eszünkbe kell, hogy jusson
– mondta Vastag Csaba, majd hozzátette, hogy szinte muszáj mindig egyre összetettebb produkciót letenni az asztalra.
Muszáj emelni a tétet
– mondta az énekes.
A Nagy Duett negyedik élő adás – vasárnap 18:55-től a TV2 műsorán!

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát