
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Olyan témákban is megnyilvánul az utóbbi időben Aurelio, amelyekben elképzelhetetlen lett volna néhány évvel ezelőtt. Az elmúlt hetekben, hónapokban már több közélettel kapcsolatos megszólalása is volt a celebnek, de egy hétfői posztja után már egészen biztosak lehetünk benne, hogy aktívan, lelkesen kíséri figyelemmel a magyar politikai élet eseményeit.
Aurelio ugyanis a közösségi oldalán egy olyan képet osztott meg, amelyen Szijjártó Péterrel látható. A TV2 sztárja a külgazdasági és külügyminiszter bajai kampányrendezvényén tűnt fel, és ha már ott volt, kapva kapott az alkalmon, és egy fotót is készített a magyar diplomácia első emberével.

A találkozást egyébként egy másik szögből is sikerült megörökíteni, így a miniszter Facebook-oldalán is közzétették.
A legnagyobb
– írta Aurelio, és a szöveg mellé elhelyezett egy agyat formázó emojit is, amiből nyilvánvaló, hogy nagy elismeréssel és tisztelettel viszonyul Szijjártó Péterhez.

Nyitókép: Tények Plusz archív

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát