
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

Új páros tartja lázban az országot A Nagy Duett idei évadában: a Megasztár 8. győztese, Lengyel Johanna Ifj. Schobert Norbi oldalán száll versenybe. Az énekesnő a hétfői Mokka vendégeként mesélt arról, hogyan működik köztük a közös munka, és meglepően őszinte részleteket árult el.
Johanna szerint Norbi énekhangja egyáltalán nem amatőr, sőt.
Abszolút jól tud énekelni, nagyon jó képességei vannak
– mondta, majd hozzátette, hogy van egy terület, ahol még fejlődnie kell partnerének.
Talán az a legnagyobb kihívás számára, hogy jobban elengedje magát komfortzónán kívüli helyzetekben
– fogalmazott.
Az énekesnő elárulta, a közös munka során nemcsak duettet építenek, hanem egyfajta tanítói kapcsolat is kialakult köztük.
Ez még szorosabban összehoz minket, és engem is felkészít
– hangsúlyozta. Lengyel Johanna szerint fiatalságuk kifejezetten előnyükre válhat a versenyben.
Fiatalon még rengeteg kíváncsiság van az emberben, és sokkal bátrabban lép bele ismeretlen helyzetekbe
– mondta, majd hozzátette, Norbiban is pontosan ezt látja: a fejlődés iránti vágyat. A céljuk nem feltétlenül a győzelem.
Én ezt az egészet élvezni szeretném
– árulta el Johanna, aki szerint a műsor legnagyobb értéke az, hogy új oldalaikat ismerhetik meg a színpadon.
A Nagy Duett február 15-én indul a TV2-n.

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint