
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

Sokan azt gondolják, az influenszerek és véleményvezérek csak a modern világ termékei. Egy friss amerikai kutatás azonban bebizonyította: az emberek már évezredekkel ezelőtt is ösztönösen követtek másokat – írta meg kedden a PhysOrg.
Az Arizonai Állami Egyetem kutatói szerint a társadalmi hierarchia nem új jelenség. Mindig volt néhány ember, akire többen hallgattak: nem erőből, hanem presztízsből.
Nem oldjuk meg a problémákat egyedül; csapatként kell dolgoznunk és tanulnunk egymástól
– mondta Thomas Morgan evolúciós antropológus.
A tudósok 800 önkéntessel végeztek kísérletet. A résztvevők döntéseket hoztak, majd kiválaszthatták, kitől tanulnak tovább. Kiderült: nem feltétlenül a legpontosabb személyeket követték, hanem azokat, akiket már mások is másoltak.
Ez gyors „hógolyóhatást” indított el: percek alatt kialakult a hierarchia, sok csoportban végül mindössze egy-két ember irányította a döntéseket.
Minél több ember követ valakit, annál befolyásosabb lesz
– magyarázta Robin Watson kutató.
A szakértők szerint ez evolúciós örökség: őseink túlélését segítette, ha tapasztaltabb társakat követtek. Ugyanez a mechanizmus működik ma a munkahelyeken, a politikában és a közösségi médiában is.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama