2026. február 25. szerda, Géza
10°C Budapest

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját
Erre senki nem számított.
2026. február 25., szerda 11:09
Vágólapra másolva!

Feszült hangulatban indult a második tréningnap a Séfek séfe e heti versenyében. A résztvevőket már az elején figyelmeztették: hiába az új nap, senki sem indul tiszta lappal.

A tét óriási: a Séfek séfe fődíja 10 millió forint és egy kéthetes, fantasztikus szakmai továbbképzés. Már három versenyző búcsúzott, három pedig biztos helyet szerzett a csapatokban, így 15 kiadó helyért folyt tovább a harc. A lendületet azonban váratlan bejelentés törte meg.

Nem éreztem egészen jól magam a konyhában. Nem az én világom az, amit itt csinálunk. Úgyhogy én úgy döntöttem, hogy szeretném feladni ezt a versenyt

-    mondta Zoli, láthatóan megkönnyebbülten. A kijelentés után döbbent csend telepedett a stúdióra.

Én most azért tényleg sajnálom, mert figyeltelek

-    tette hozzá Vomberg Frigyes.

A versenyzők között vegyes érzelmek kavarogtak. Volt, aki nem értette a döntést: „Ne legyünk már képmutatóak, minek jött ide?” – jegyezte meg félhangosan. Más pragmatikusan közelítette meg a helyzetet: ha valaki távozik, a többiek esélyei nőnek. A búcsú végül hivatalossá vált.

Akkor arra kérlek, Zoli, hogy vedd le a kötényedet és hagyd el a konyhát

– hangzott el ördög Nóra utasítása.

Ez egy olyan munka, ahol a fizikával és kémiával kell dolgoznunk. Itt nem jó az improvizáció, ez a világ így nem nekem való

-    indokolta távozását utolsó gondolatával Zoli.

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk