
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megdöbbentő technológiáról számolt be csütörtökön a PhysOrg: egy új mesterséges intelligencia képes lehet felismerni a nemi alapú erőszak jeleit, pusztán a hang elemzésével.
A rendszert a Madridi III. Károly Egyetem kutatói fejlesztették ki. A módszer nem a kimondott szavakat figyeli, hanem a beszéd rejtett jellemzőit: a ritmust, a hangszínt és az intenzitást. Ezekből az úgynevezett paralingvisztikai mintákból következtet a pszichológiai stresszre vagy traumára.
A kutatás az UC3M4Safety projekt része, és az Applied Sciences folyóiratban jelent meg. A kísérletek során önkéntesek virtuális valóságban erőszakos és semleges jeleneteket néztek, miközben hangjuk változásait elemezték. A tudósok meglepő eredményre jutottak.
Pusztán a hangjának elemzésével megállapítható, hogy egy személy erőszak áldozata volt-e
- írták a kutatásban.
A technológia a jövőben segélyvonalaknál, orvosi vizsgálatoknál vagy digitális asszisztensekben is használható lehet. A kutatók szerint így akár még azelőtt közbe lehet avatkozni, hogy a helyzet tragédiába torkollna.
A fejlesztők célja, hogy a mesterséges intelligencia ne csak kényelmi eszköz legyen, hanem valódi védelmet nyújtson a rejtett erőszak áldozatainak.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát