
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

„Elkezdődött a bemelegítés. Lezajlott az Exatlon fotózás” – írta csütörtöki Instagram-bejegyzéséhez Gelencsér Tímea, aki egy videóban meg is mutatta, hogyan telt a napja.
Egy gyors haj- és smink styling után már bele is vetették magukat a munkába. Timi elárulta, hogy elkészültek azok a képek, amelyek később újságcikkekben és plakátokon jelennek majd meg. A zöld háttér előtt pedig azok a videók forogtak, amelyeket a reklámblokkokban láthatnak a nézők.
A nap egyik izgalmas pontja bevallása szerint a Palik Lászlóval közös forgatás volt.
Próbáltam meggyőzni, hogy nem olyan lányos mutogatni a kamerába, úgyhogy inkább keresztbe tenném a kezem, és végül így is lett
- árulta el a műsorvezető.
A jó hangulatról nemcsak a stáb, hanem a négylábúak is gondoskodtak: Kutyája Füge, és Nánási Sári gyorsan összebarátkoztak, miközben Nánási Pál fotózta őket. A hivatalos képek is elkészültek, a közös munka pedig láthatóan inspiráló volt.
Nagyon szeretem Laciban azt, hogy ha felmerül bennem bármilyen kétely, azt azonnal megbeszéljük, meg tud nyugtatni
- mondta, hozzátéve, hogy fotókkal hamarosan jelentkezik.
Nyitókép: Gelencsér Tímea Instagram-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát