
,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

Február 10-én nyilvános sajtótájékoztatón mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház új vezetése a 2026–2027-es évad műsorát és művészeti koncepcióját.
Az intézményt Herczeg T. Tamás igazgató és Tege Antal főrendező irányítja, akik hangsúlyozták: céljuk egy olyan stabil, mégis megújuló színházi struktúra kialakítása, amely megőrzi a közönség által szeretett kereteket, ugyanakkor friss, kortárs hangsúlyokkal reagál a mai nézői igényekre.

A sajtótájékoztató napjától megindult a bérletmegújítás, valamint új bérletek vásárlására is lehetősége nyílik a közönségnek a színház honlapján keresztül, illetve személyesen, a jegypénztárban. A bérletek megújításának időszaka 2026. február 10-től május 1-ig tart. A következő szezon első bérletvásárlója a város polgármestere, Szarvas Péter lett.
Újdonság, hogy a nézők kényelmének érdekében az előadásnapok már a vásárláskor szerepelnek a bérleten.

A 2026–2027-es évadban a nagyszínpadon négy vígjáték és két musical kap helyet, a kamaraszínházban klasszikus és kortárs komédiák kerülnek bemutatásra, míg a gyermek- és családi közönséget három meseelőadás várja. A stúdiószínpadon a fiatalokat is megérintő, progresszív színházi törekvések vetnek fel társadalmi és személyes kérdéseket.
Nagyszínpadi bemutatók: a Valahol Európában című musical, a világhírű Chicago, Shakespeare vígjátéka, a Sok hűhó semmiért, valamint Csehov lélektani vígjátéka, a Sirály. A kamaraszínházi kínálatban: egy közönségkedvenc kortárs komédia, a Portugál, valamint Molière A mizantróp című műve.
Meseelőadások: A kis herceg, a Pinokkió, valamint a Koplaló Mátyás című magyar népmese.

Az új stúdiószínház nyitó bemutatója Móricz Zsigmond Rab oroszlán című kétszemélyes drámája lesz. A stúdiószínpadon továbbá a fiatal közönséget is célzó progresszív előadások kapnak hangsúlyt: a Dühöngő ifjúság, a Kafka kisregényéből készült Átváltozás, az Übü, a király című kapitális bohózat, valamint két monodráma –a testképzavarral foglalkozó Tökéletes testek és a Katonadolog című drogproblémákat feldolgozó monodráma.
A megújult művészeti koncepció részeként ismert alkotók mellett pályakezdő, fiatal rendezők is szerződnek Békéscsabára. Az új vezetés célja, hogy a Békéscsabai Jókai Színház ne csupán művészi élményeket kínáljon, hanem valódi közösségi és társasági térként működjön: olyan hellyé váljon, ahol a nézők azt érezhetik, a színház róluk szól – és amelyre büszkék lehetnek.

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket