
A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

A színpad, a filmek és a tévéshowk után most egy eddig ismeretlen arcát mutatja meg a közönségnek Stohl András. Január 26-án 20 órakor jön A Nagy Ő! De vajon ki tud igazán közel kerülni a népszerű színész-műsorvezetőhöz? A Bachelor – A Nagy Ő új évada nemcsak izgalmas, de mélyen emberi történet is lesz – a főszerepben egy férfival, akit most valóban megismerhet az egész ország. Stohl András húsz nővel ismerkedik meg, de időről időre döntenie kell, kik állnak a legközelebb hozzá. És aki ebben segítségére lesz, az Lékai-Kiss Ramóna, a műsor háziasszonya.
Romantikus randevúk és féltékeny kirohanások, meglepő fordulatok és emberi pillanatok. Pár nap és kiderül, kik azok a hölgyek, akik versenybe szállnak Stohl András szívéért.
Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato Caversaccio próbálja bebizonyítani, új életet kezdett, és készen áll arra, hogy maga mögött hagyja zűrös múltját.
Próbatételek sora, őszinte, emberi történetek, indulatok és drámák, megható pillanatok és persze rengeteg humor várja majd a képernyő előtt ülőket. Szem nem marad szárazon, az garantált!
A műsorban a nézők végig követhetik a főhős személyiségfejlődését, aki a vicces, szürreális, vagy éppen drámai és szokatlan feladatoknak köszönhetően halad előre egy olyan úton, amely során szép lassan rádöbben, hogy életének mely területén kell még változtatnia. Előkerülnek eddig soha nem hallott történetek, amelyek segítenek megérteni, ki is valójában az egykori botrányhős, és mi áll a viselkedése hátterében.
A próbatételeket a családja és barátai álmodják meg, és végig is kísérik Aurelio teljesítényét, hogy közösen leszűrhessék a tanulságokat.
A műsor egyik kulcsfigurája Nótár Mary lesz, aki szintén nyomon követi és kommentálja az eseményeket.
Nagyon durva szembesítést adott a műsor arról, hogy milyen ember vagyok jelenleg, és hogy milyennek gondolom magamat. Nem akarok nagyon spoilerezni, de a két kép nem mindig egyezett… Rá kellett jönnöm, hogy a jéghegy csúcsa még messze van, van hova fejlődnöm, de hozzá kell tennem, rengeteget változtam. Sajnos vagy nem sajnos, de 2 év bezártság sok mindent megváltoztatott bennem… hál istennek pozitív irányba. Azóta azt az elvet vallom, hogy többnek lenni, mint látszani.
Jó volt megélni, hogy nagyon sok szituban már jóval higgadtabban reagálok, mint régebben, átgondoltabb vagyok, de nyilván voltak olyan helyzetek amikor kijöttem a kontroll alól. De majd a nézők úgyis meglátják, miről beszélek.
Van egy kislányom, jó példát akarok mutatni neki, szeretném, hogy büszke legyen rám. Nagyon motivál a műsor abban, hogy mindig lehet fejlődni az élet minden területén, és szerintem ezzel a nézők is nagyon tudnak majd azonosulni. Számomra a legnagyobb üzenete, hogy a pokolból is vissza lehet jönni! Baromi büszke vagyok, hogy van egy hozzám kapcsolódó ilyen TV műsor, ahol ezt megtehetem, az egyik legdurvább álmom vált valóra! Szerintem nem lesz olyan ember az országban, akiben ez a műsor ne mozgatna meg majd valamit
– mondta el Aurelio, akitől Nótár Mary vette át a szót.

Nem titok, hogy mi Aurelioval A Nagy Duett alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz, 3 hónapig szinte éjjel-nappal együtt voltunk, jóbarátok lettünk. És, bár az elején voltak fenntartásaim, egy nagyon kedves srácot ismertem meg benne, egy tisztelettudó, okos fiatalembert. Ám amikor megtudtam, hogy alakulóban van ez a műsor, akkor azért voltak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy hogyan fog majd kezelni bizonyos szituációkat. Mert tudom, hogy milyen hamar elveszíti a fejét. Nem akarok én sem nagyon spoilerezni, de nagyon büszke vagyok rá, és arra is, hogy ilyen őszintén beleállt ebbe az egészbe.
Azt gondolom, hogy át fog jönni a nézőknek, hogy igen, születnek ilyen emberek is, akik például egy kicsit hevesebb vérmérsékletűek, de tenni akarnak azért, hogy változtassanak. Nagyon nagy vállalás Aureliotól, hogy ilyen mélyen beleláthatunk az életébe, filter nélkül. Sokaknak lehet tükör, hogy ha rosszat cselekszünk, annak megvan a következménye, de mindig ott van a változás lehetősége is, és csakis rajtunk múlik
– tette hozzá Mary.

Az Eskü, megváltozom! bővelkedik nevetésben, indulatokban, drámában és könnyekben, miközben valós kérdéseket tesz fel a felelősségről, az önismeretről és a változás lehetőségéről. Hogy sikerül-e a sokszor meggondolatlan, önfejű Aurelionak megváltozni, a kísérlet végén kiderül!

Január 26-tól a Tények Plusz után 20 órakor jön A Nagy Ő, majd 21.20-kor az Eskü, megváltozom! – Aurelio a TV2-n!

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!