
Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

A TV2 műsorvezetői lelkesen meséltek a műsor újraindulásáról a péntek reggeli Mokkában.
A Napló híres volt eddig is arról és reméljük ezután is híres lesz arról, hogy nagyon komoly társadalmi témákat feszeget. Nagyon komoly emberi történeteket fogunk bemutatni és hát levonjuk a következtetéseket
- mondta Gönczi Gábor, aki Marsi Anikóval felváltva vezeti majd a műsort.
Ezt akkor tudod átadni a nézőknek, ha együtt élsz a riporterrel, a történettel, a főszerkesztővel
- fogalmazott Anikó.
Közéleti témákat, átveréseket, bűncselekményeket, leleplezéseket mutatnak majd be.
Az első adásban ráadásul Zámbó Jimmy halálának körülményeit, az azzal kapcsolatos anomáliákat dolgozzák fel, később pedig Jákli Mónika tragikus autóbalesetével is foglalkoznak majd.
Kiemelték, hogy a megszokott vasárnapi időpont helyett szombat esténként lesz majd látható a műsor, ugyanis a korábbi idősávban A Nagy Duett fut majd.
Napló szombat este 18.55-től a TV2-n!

Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

Megbírságolták a bulizó Mick Jaggert

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt