
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

A Kincsvadászok keddi adása minden eddiginél váratlanabb pillanatot tartogatott: olyan eladó lépett be a stúdióba, aki láthatóan teljesen megdöbbentette Fejes Tamást. Nem csoda, a férfit ugyanis nagyon is jól ismerte.
Az eladó, Szikora Péter licitre kínált tárgya mellett chilis babbal is meglepte a kereskedőket, amit nagy örömmel fogadtak. Mint kiderült, Péter hosszú évek óta dolgozik együtt a Tankcsapdával, és nem akármilyen dolgokat osztott meg a kulisszák mögötti világából.
Egy élelmiszeripari cégnél vagyok bemutató séf, mellette foglalkozom koncert cateringgel. öt éve dolgozunk a Tankcsapdával. Vegán ételekkel kereskedünk
– mondta. Ezután sorra érkeztek a meghökkentő sztorik arról, hogyan etette a világ legismertebb zenekarait.
A csúcs egyértelműen a Metallica volt, de köztük van a KISS együttes is
- tette hozzá. Azt is elárulta maximálisan figyelnek a világsztárok igényeire. Fejes Tamásék szerinte „jó alanyok”, együttműködésükben hiba nincs.
Nemcsak ételével, egy méretes festménnyel is lenyűgözte a kereskedőket: Nagyházi Lőrinc 90 ezret ajánlott érte, melyet a 100 ezer forintos álomár ellenére Péter boldogan elfogadott.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát