
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Meglepte követőit Veréb Tamás csütörtöki Facebook-bejegyzése, amelyben őszintén vallott arról, miért tűnt el jóformán teljesen a konyhából az utóbbi időben.
Idejét sem tudom mikor főztem itthon utoljára. Ennek több oka is van. Azt hiszem egy részét sejtitek (elég keveset vagyok itthon), de az igazán fontos érv, hogy Vivien csodálatos szakács. Ha Ő a konyhában van én labdába sem rúgok mellette
– kezdte bejegyzését az énekes.
A színész azt is elárulta, hogy bár Vivien profizmusa miatt ritkán főz, most mégis eljött az a pillanat, amikor neki kellett a tűzhely mögé állnia. Nem is akármiért: kedvese kérte meg rá, hogy készítse el a híres pesztós-tonhalas olasz tésztát, amit állítólag senki nem tud úgy elkészíteni, mint ő.
A családi főzőshow-nak azonban volt egy még meghatóbb résztvevője is: Kolbi, a házi kedvenc, aki sajátos módon támogatta a műveletet.
Kolbi végig asszisztált a procedúra során, úgy érezte többször is meg kell kóstolnia a lepergett sajtot és tonhalat, pusztán a minőség ellenőrzése végett
– írta Veréb Tamás.
Borítókép: Veréb Tamás Facebook-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát