
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

A hagyomány szerint karácsony reggelén a gyerekek feladata, hogy megkeressék az eldugott üveguborkát a fán. Aki elsőként kiszúrja, az extra ajándékot kap, vagy egész évre szerencsés lesz, esetleg ő bonthatja ki elsőként a csomagokat.
Az uborka általában zöld üvegdísz, így könnyen beleolvad a fenyőágak közé nem véletlen, hogy komoly verseny alakul ki a megtalálásáért.
Bár sokan „ősi német hagyományként” emlegetik, Németországban valójában alig ismerik. A kutatók szerint a szokás inkább: a 19. században kivándorolt német családok körében terjedt el Amerikában, majd „visszanémetesített” karácsonyi legendává vált.
Egy másik magyarázat szerint egy polgárháborús történet áll a háttérben: egy német származású katona állítólag savanyú uborkát kapott karácsonykor egy börtönben, ami megmentette az életét – az uborka így a remény és az élet jelképe lett.
Sokan úgy vélik, az egész mögött inkább üvegdísz-gyártók zseniális húzása áll. A 19. század végén Németország híres volt az üvegkarácsonyfadíszeiről, és az uborkaformájú díszek egyszerűen „jól fogytak”. A történet, a szerencse és a játék csak később nőtt köré.
Bár a „karácsonyi uborka” nem tipikus német szokás, ma már amerikai családok milliói csinálják, Európában is egyre többen átveszik, sokaknál a karácsonyi reggel elmaradhatatlan része lett.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát