
Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői

Szabó Zsófi és Istenes László átvette az uralmat a konyha fölött a pénteki Mokkában, most ők mutatták meg, milyen finom ételeket tudnak készíteni. Miközben tüsténkedtek, abba is beavatták a nézőket, hogyan telik náluk idén a karácsony.
Amíg feleség voltam, addig egész jól főztem. A déditől és anyukámtól sok mindent tanultam, de a volt férjem családja is sokat segített ebben. Alig várom, hogy lemenjünk a kisfiammal hozzájuk, és egyek egy jó nyíregyházi töltött káposztát
- mesélte Szabó Zsófi, aki szerint sok időt töltenek együtt egykori férje szeretteivel is. Sok munkával telt az idei év számára, de most úgy érzi eljött egy kis pihenés ideje.
Az ajándékokkal nagyjából megvagyok. Egyébként nekünk most aránylag kellemes kis karácsonyunk lesz. Sikerült összehozni a nagy családot. Elmegyünk Ausztriába, kibéreltünk egy kis házikót, ott két napig együtt leszünk
- árulta el Istenes László, akinek ez a legnagyobb ajándék, amit kaphat.

Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői

Király Viktor számvetése: 2 éve letettem, azóta nincs köd

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?