
Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

Az énekes elmondta, hogy pályafutása során számos dalában foglalkozott a háború és a béke ellentétével, és már olyan szerzeménye is született, amely kifejezetten a jelenlegi helyzetre reflektál. Legutóbbi albuma – saját megfogalmazása szerint – azt a világot mutatja be, amelyben ma mindannyian élünk, és amelyben a bizonytalanság és a konfliktusok mindennapossá váltak.
Rudán Joe felidézte, hogy fiatalkorában, amikor maga is megismerkedett a rockzenével, világszerte erős volt a háborúellenes rockmozgalom. Akkoriban Magyarországon is rendeztek ilyen szellemiségű fesztiválokat, amelyeket még amatőrként látogatott. Véleménye szerint minden józan gondolkodású ember a háború ellen van, és számára ez nem új álláspont: már több mint 35 éve énekel erről a témáról.
A színpadon arról is beszélt, hogy közel egy évtizede jelent meg a „Védd meg a határt” című daluk, amely akkoriban megosztó visszhangot váltott ki. Mint fogalmazott, zenészként azzal tudnak kiállni az álláspontjuk mellett, amihez a legjobban értenek: az énekléssel és a zenéléssel. Hangsúlyozta, hogy az azóta eltelt időben sem változott a véleményük, és ma is ugyanazokat az értékeket képviselik, mint tíz évvel ezelőtt.
Beszéde végén Rudán Joe köszönetet mondott azért, hogy Magyarországon szabadon vállalhatják a véleményüket, valamint külön is megköszönte a miniszterelnöknek, hogy lehetőséget biztosít erre az alkotók és előadók számára. A rocklegenda szerint ez a kiállás nemcsak jog, hanem felelősség is, különösen egy olyan korszakban, amikor a háború árnyéka újra Európa fölé vetül.
Kapcsolódó tartalom:

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?

„Engedjenek vissza a családomhoz” – vallomást tett Curtis testvére a bíróságon

Kiderült mennyiért árulja a lakását Bódi Megyer és felesége

Szoros párbaj döntött: könnyek között búcsúzott az Exatlonból a Bajnok csapat tagja

A nyelvtanulás illúziója: Amit eddig hittünk, csupán téves délibáb?

Az autó egy mozgó konfliktuszóna, párkapcsolatok mehetnek rá

Gyászol Zala, meghalt a korábbi népszerű magyar riporter

Ön ma le tudná tenni a jogsit? Kvízünkből kiderül, mennyire van képben a KRESZ-táblákkal

Kísérteties hasonlóság: Lajos herceg fotója felkavarta a rajongókat

Nagy árat fizethet Curtis a kiosztott pofonért

,,A Hold titkai még csak most derülnek ki” – Hátborzongató üzenetet küldött az egykori Apollo-űrhajós

Megvan a tudományos magyarázat: Ez állhat a szúnyoginvázió mögött