
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Kincsvadászok péntek esti adásában Dr. Szemere Tibor Pál egy vázával érkezett a gyűjtők elé, aki amellett, hogy egyetemi docens, kutató is.
Elmondása szerint legutóbb a viselkedés közgazdaságtanban merült el. Ez az információ annyira meglepte Fejes Tomit, hogy még a szája is tátva maradt.
A licit végére azonban a pénztárcája is kinyílt.
Az eladó álomára 50 ezer forint volt, azonban az összeg megállt Lőrincnél, aki 40 ezret adott a tárgyért.
Miután kiderült, hogy Tibor egy ideje egy beteg kislányt támogat, akit elhagyott az édesapja és a vázáért kapott jelképes pénzt is neki adományozza, a Tankcsapda dobosa kipótolta a hiányzó 10 ezer forintot és végül ő vásárolta meg a vázát.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama