
Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Napokig beszélt róla az egész ország: A megható segélyhívásról, amelyben egy négyéves kisfiú segítséget kért bajba jutott édesanyjához. A sokak által már ikonikussá vált „Na szia, mentő” megszólalás mögött most már arc és történet is van – az Országos Mentőszolgálat pénteken osztotta meg Facebook-oldalán a részleteket.
Kozák László 1985 szeptemberében, vagyis négy évtizeddel ezelőtt csatlakozott az Országos Mentőszolgálathoz. 26 éven át dolgozott kivonuló mentő-szakápolóként, eset- és rohamkocsin, később pedig a szolgálatvezetésben is bizonyította szakmai felkészültségét. 2006 óta a mentésirányítás meghatározó alakja, ahol bajtársai csak „Apu”-nak hívják – nem véletlenül.
A mostani eset számára is különösen megindító volt, hiszen unokája éppen egyidős a segélyhívást kezdeményező kisfiúval.
Nem túl gyakori, hogy ilyen fiatal gyermek legyen a bejelentő, négyévessel korábban még nem találkoztam, de a gyermek nagyon ügyes, segítőkész és talpraesett volt és ez engem is megnyugtatott
- hangsúlyozta Kozák László.
A történet azonban nemcsak egy sikeres mentésről szól, hanem fontos tanulságot is hordoz. A mentőszolgálat hangsúlyozza: a gyerekek már egészen kiskortól képesek segítséget kérni, ha megtanítjuk nekik, hogyan kell. Kozák László szerint már óvodás korban érdemes játékos formában beszélni a mentőhívásról, eljátszani a helyzeteket, mert a gyerekek bátrak, fogékonyak és ez akár életet is menthet.
Kapcsolódó tartalmak:
Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság

Meglepné a feleségét? Licitáljon a 44 milliós fülbevalóra

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt