
Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A magyarok körében csakúgy, mint régen, ma is tájegységenként változó, mi kerül a szépen megterített karácsonyi asztalra, néhány fogás azonban egészen biztosan helyet kap rajta régiótól függetlenül.
Őseink elsősorban olyan ételeket fogyasztottak a kereszténység egyik legnagyobb ünnepén, amelyektől azt remélték, bőséget hoznak a családra. Így vált népszerűvé a bab, a lencse, a mák és a dió is. A hal már az újabb idők terméke, a szimbólum viszont változatlan, pikkelyei a gazdagságot jelképezik.
Általában paszulylevest, utána pedig mákos csíkot ettek szenteste, a főételből pedig egy kis adagot az asztalon hagytak éjszakára, hogy ha ellátogatnának otthonukba az angyalok, esetleg meghalt szeretteik, ne várják őket „üres kézzel”.
A mákos tészta után rendszerint egy almát annyi cikkre vágtak, ahányan helyet foglaltak az asztalnál. Ez arra volt hivatott, hogy ha a család valamelyik tagja eltévedne, eszébe jusson, kikkel ette együtt az almát karácsonykor, és így hazataláljon.
Ezt követően mézbe mártott fokhagymával fűszerezték meg a szentestét, mert ez hitük szerint megvédte a családot a torokfájástól – ez még ma is elterjedt gyógymód –, ezzel együtt az élet édességére emlékeztett őket.

Dió is gyakran került a karácsonyi asztalra, amely a rontás ellen volt kitűnő. A megmaradt morzsát pedig összegyűjtötték, majd az állatoknak adták, hogy ők se maradjanak ki a termékenység és az egészség áldásaiból.
Karácsony első napján a disznóból készült ételeket preferálták, ugyanis a malac előrefelé túr, így a család előbbrejutását segíti. Ellenben a szárnyasok tiltólistán voltak, mivel elkaparják a szerencsét.
Ennek fényében aligha meglepő, hogy a töltött káposzta ma is a karácsony slágerfogása. Elődje századokkal ezelőtt egyfajta káposztás hús lehetett, amelyre legkorábban Misztótfalusi Kis Miklós 1695-ben megjelent Szakácsmesterségnek könyvecskéjében találunk utalást.
A mákos guba és a mákos bejgli az egykori paraszti kultúra lenyomata, utóbbi Sziléziából indult el hódító útjára, és találta meg a magyar konyhát is a XIX. században.

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek

Íme, a világ legbizarrabb ünnepi szokásai - Miért lépkednek fejszére a csehek?

Boszorkányok, szalma, jóslás - egészen más volt régen az ünnep Magyarországon

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle

Először posztolt ennyire bensőséges képeket a kisfiáról Szabó Ádám

Béke, hála és rengeteg pihenés – Ezt kívánja mindenkinek Kapu Tibor

Közel 30 kiló halból készít halászlét a Kincsvadászok műkereskedője

Konyhájából üzent Szentkirályi Alexandra

Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem